Ismét az iskolák és a politika - Hidy Péter,Hidy Péterről,Agárdi Péter,Feszty Körképről,Budai Művelődési Központba,Szokoly Mária,Agárdi Péternek,Bauer Béla,Pozsgay Imre,Aczél György,Ránéztem Bauerra,JPTE FEEFI-nek,Székely György,Buda Béla,Koltai Dénes,Felnőtt Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetet,Janus Pannonius Tudományegyetem Belvárosi Felnőttképzési Intézet Konzultációs,Budai Tanítóképző Főiskolán,Pozsgay Imrétől,Marxista-Lenin Egyetem&#8221,Kőmíves Kelemennéje,JPTE Felnőttképzési,Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet,Oktatási Minisztériumnak&#8230,KÓSA CSABA,ALHATTÁL-E KISFIAM,Mansfeld Péter,Mansfeld László,Mansfeld Péterről,Bóna Rezső,Matriota Milona, - furaila Blogja

Továbbiak »

Belépés

			furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!"			BMI ****** 2005.10.25 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Ismét az iskolák és a politika

2006-10-09 14:45:46, hétfő


	Konzultációs hétvégén, pedig nem lehetett a tanulmányi előadóval beszélni, mert örökké, valamilyen nagyon fontos dolga volt. Legtöbbször, hónapokkal később, a vizsgán tudtam meg, hogy: - "Nem húzhat tételt, mert nem adta le a megjelölt témakörben a dolgozatát!" - De, hiszen az ön kezébe adtam - személyesen, a legutóbbi előadás után! Mondtam megszeppenve Hidy Péter akadémikus-szociológusnak, aki a művelődésszociológia előadója volt. Hidy Péter, mintha meg sem hallotta volna, megkérdezte: - Nincs jobb dolga, mint itt szenvedni a maga korában? Természetesen, nem hagytam magam, és kitartóan belekezdtem a tételembe. Sajnos soha nem adott kettesnél jobbat. Minden esetre - ettől fogva - magammal vittem a floppyra másolt dolgozatomat, vagy a kinyomtatott másodpéldányát. Nem győztem magyarázkodni, hogy az eredeti példányt a jelzett határidő előtt adtam le. Többnyire hiába, mert a határidő lejártára hivatkozva nem voltak kíváncsiak rá. Csak a tandíj számított, amit - úgy tűnt azért fizettem, hogy minden létező eszközt felhasználva erkölcsileg és szellemileg megalázzanak. Soha nem fájt olyan nagyon semmi, mint az, ha meghazudtolnak! A főiskolán, pedig ez történt, folyamatosan. Valóságos, lélektani hadviselésre kényszerültem! Mégis, soha nem voltam olyan kitűnő fizikai állapotban, mint ezekben az években! Ha szükség volt rá, képes voltam óráról órára, folyamatos jegyzeteléssel követni az előadáson elhangzottakat. Olyan szellemi- készenléti állapotban voltam, hogy nem éreztem fáradtságot. Néha elfogott az álmosság, de az előadások közti szünetekben az is elmúlt. Az állandósult lelki gyötrelmek miatt azonban egyre szorongóbb lettem. Nem volt nap, hogy ne sírtam volna. Ahogy közeledett a három tantárgy összevont szigorlatának időpontja, úgy fokozódott a szorongásom. Mindhárom téma oktatója olyan stílusban adta elő tantárgyának ismereteit, amelyből egyértelmű volt számomra: tisztában vannak azzal, hogy csak azért nem tanulhattam tovább fiatal koromban, mert valamilyen oknál fogva a ,,T"iltom listán volt a családom és miattuk én magam is. Ennek története is az elhallgatásos HAZUGSÁGOK közé tartozott. Az igazság elhallgatása, viszont a hazugás legalattomosabb fajtája, mert semmilyen módon nem lehet ellne védekezni!!! Hidy Péterről már írtam. A másik egyetemi oktató: Agárdi Péter, a kultúraközvetítés története című tantárgy előadója volt. Csendes visszafogottsággal és nagyon tárgyszerűen, szinte kívülállóként adta elő a magyar kultúra évezredes történetét. Bántott, hogy a Feszty Körképről úgy beszélt, mint valami felesleges ,,magyarkodás"-ról. Még azt is mondta a honfoglalásunk millecentenáriumi évfordulója kapcsán, 1996-ban, hogy majd tennünk kell róla, hogy ne legyen agyonmagyarkodva! Még ekkor sem gondoltam arra, hogy személyemben is ellenséget láthat bárki! Hiszen, soha nem akartam rosszat senkinek, még gondolatban sem! Azután, mégis megtörtént a legrosszabb... 1997. júniusában (21-én), az összevont - művelődésszociológia (Hidy), a kultúraközvetítés története (Agárdi) és a kultúraközvetítés elmélete (Buaer) - szigorlaton olyan negatív diszkriminációban volt részem, amit még ma sem értek! Rossz előérzetem volt. Legszívesebben feladtam volna a küzdelmet örökre. Azonban, elég volt arra gondolni, hogy férjem a harmadik diplomája után egyszerűen szóba sem állt velem. Úgy viszonyult hozzám, mintha a ,,bejárónője" lennék, akinek azért is hálásnak kell lennie, hogy ,,gazdája" ,,koszt-kvártélyt" ad munkájáért cserébe. Elég volt arra gondolni, hogy mióta anyát ápolom, azóta gyerekeim is apjuk szemével látnak engem és az ő leereszkedő stílusában szólnak hozzám! Bizony, ezek a gondolatok felélesztették bennem a küzdő szellemet. Lányom: kivételesen, megérezhetett valamit lelki vívódásaimból, mert meglepetésemre, erősítésként elkísért a ,,nagy ütközetre". A szigorlat a Budai Művelődési Központba kihelyezett tagozaton volt megtartva. Az előjegyzés alapján, érkezési sorrendben lehetett bemenni a vizsgaterembe. A vizsgabizottságban négyen voltak. Az előbbi három oktató és Kraiciné dr. Szokoly Mária, a szociokulturális animáció előadója (a későbbi, szakdolgozat-konzulensem). Személyi igazolvánnyal jelentkeztem a vizsgára, mert az indexemet nem találták(?). Éreztem: rosszul kezdődik! Azért, tételt húzhattam mindhárom témából. Táskámat felakasztottam a falra szerelt ruhafogasra. Egy golyóstollal és a tételekkel, meg a lepecsételt jegyzetlappal a kezemben leültem az egyik padhoz. Egyszerre öten lehettünk bent. Egy hallgató éppen vizsgázott, míg négyen - jegyzetelve felkészültünk. Hidy ekkor felállt és odajött hozzám. Körülbelül, negyven(!) perc múlva került rám a sor. Addig, végig ott állt mellettem. Nem jöttem zavarba, mert készültem és egész jó tételeket sikerült húzni. De még a feltételezése is sértett, hogy esetleg csalok, vagy ,,puskázom". Megalázó volt lányom-korú évfolyamtársaim előtt, hogy ott állt végig és nézett, mint kígyó az áldozatát, mielőtt bekapja és lenyeli! Amikor rám került a sor, felálltam és ő is elindult mellettem. Leült velem szemben és arra kért, hogy először neki beszéljek a húzott tételemről. Még ki sem nyitottam a számat, máris rákérdezett egy egészen más témára. Valamilyen szociológiai szlengre volt kíváncsi, amit azon az előadáson beszéltek meg, amikor én éppen anyát kísértem a mentővel, felülvizsgálatra a kórházba. Cinikus megjegyzései után ,,átengedett" Agárdi Péternek. A tételem témájával kapcsolatos tudásomra ő sem volt kíváncsi. Ott folytatta gyötrésemet, ahol Hidy abbahagyta. Egy mondatot sem hagyott befejezni! Kétségbe esetten néztem a másik, két vizsgáztatóra. Ekkor, megszólalt Bauer Béla, a kultúraközvetítés elméletének előadója, és megkérdezte: - Mit tud mondani a hármas ,,T"-ről? Az volt a sejtésem, hogy ezzel a kérdéssel akar rávezetni arra, hogy miért ez a negatív megkülönböztetés velem kapcsolatban. Meg aztán, ez a téma, akkor már kultúrtörténeti kordokumentumnak számított a főiskolán. Eszembe jutott az ajánlott irodalomként megadott, Pozsgay Imre: 1989 ,,Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltozásban" című könyve. Abból is, a témáról szóló fejezet. Amikor odaértem a mondókámban, hogy: ,,... Aczél György a maga koncepcióját az ún. három ,,T" kategóriában helyezte el: támogatás, tűrés, tiltás..." Agárdi emelt hangon közbeszólt: - ,,Hogy szerezhetett érvényt ennek a koncepciónak, ha nem is ő volt a kultuszminiszter?" - Valóban, nem volt kultuszminiszter, de ,,...a párt akarata a művelődés területén Aczél akaratát jelentette." Válaszoltam, amit Pozsgaytól olvastam. Agárdi, ekkor már előrehajolva, rátámaszkodott az asztalra és úgy nézett az arcomba. Valószínű nem ezt akarta hallani, ezért tovább kérdezett. - ,,Ha nem Aczél volt a miniszter, akkor hogyan tudta akaratát az egész országra kiterjeszteni?" Kérdezte ugrásra készen. Nem ijesztett meg, mert ilyen ugrásra kész emberekkel hadakoztam egész addigi életemben. Ránéztem Bauerra és, mintha biztatóan intett volna a szemével. Belefogtam a válaszba: - Aczél György úgy tudta érvényesíteni akaratát, hogy abban az időben pártirányítás volt az élet minden területén - a gazdaságban és még a kultúrában is... Erre úgy ugrott föl ültő helyéből Agárdi Péter, hogy felborult a szék, amin ült. Majd kiviharzott a teremből és az addig halk szavú ember, kiabálva tiltotta meg a megszeppent tanulmányi előadónak, hogy további vizsgázót fogadjon! Nagyon sajnáltam azokat, akik vidékről utaztak föl Budapestre, a szigorlatra és hiába. Megvártam az eredményhirdetést. A legrosszabbra voltam felkészülve. Azt hittem, hogy ki fognak buktatni! Ekkor még nem tudtam arról, hogy számomra egy hatékonyabb módját találják meg a ,,kibuktatásnak". Pontosabban, engem nem kibuktatni akartak, hanem ,,megbuktatni". Mint a politikusokat általában, ha az az ő érdekük ellen dolgozik. Kettesre ,,értékelte" szereplésemet a vizsgabizottság. Megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy továbbra is hallgatója maradhattam a JPTE FEEFI-nek! Ezt az évfolyamot úgy fejeztem be, hogy fogalmam sem volt arról, milyen osztályzatot kaptam az írásos vizsgadolgozataimra. Ilyen tantárgy volt például, a szociológia, melynek előadója Székely György volt. Szociológiából, Buda Béla: Empátia című műve alapján készítettem el, a ,,Szenzibilitásvizsgálat..." című dolgozatomat. A tanulmányi előadónak kellett átadni. Agyon aggódtam magam miatta, mert attól féltem, hogy Székely György meg sem fogja kapni, és akkor nem iratkozhatok be a következő félévre. Ilyenkor, amikor idáig eljutottam gondolatban, hallani véltem férjemet: - ,,Én megmondtam, hogy ez lesz a vége! Nem csoda, hogy kibuktál, hiszen azt a két vén mocsok ápolását választottad a tanulás helyett!" Azért voltam ilyen rosszhiszemű, mert ezt már eljátszotta velem az 1988-as, sikertelen felvételi vizsgám után. Csak akkor a gyerekeket nevezte meg bűnbaknak! Ezzel, két legyet ütött akkor egy csapásra, mert a gyerekek - hallván apjuk megjegyzését - ettől fogva bűntudatot éreztek a saját létezésük miatt is. Abban a hitben éltek, hogy tönkretették a karrieremet! Elhitték, hogy a társadalom miattuk lökött ki magából újra és újra! Anyai szívemnek ez annyira fájt, hogy majd beleszakadt! Az volt a baj, hogy akkor, hirtelen nem tudtam ezzel a rosszindulatú gondolattal mit kezdeni. Válaszul, nem győztem gyermekeimnek bizonygatni: - Drága gyerekeim! Három jó dolog történt velem összesen egész életemben! Ez, pedig az volt, amikor megtudtam, hogy éppen a szívem alatt hordom valamelyik magzatomat! Nem az élet terheitől, nem az anyasággal járó feladatoktól nem tudtam továbbtanulni, hanem egészen más miatt! Bizonygattam újra és újra, még éveken keresztül. A harmadik évfolyamra már Koltai Dénes megszervezte Pécsett a FEEFI-t, a Felnőtt Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetet. Budapesten, pedig a Janus Pannonius Tudományegyetem Belvárosi Felnőttképzési Intézet Konzultációs és Vizsgaközpontját hozta létre, az V. kerületi Sas utca 25. szám alatt. Ebben, a kihelyezett vizsgaközpontban, valamint a Budai Tanítóképző Főiskolán szervezték meg az 1997/1998-as tanévben az előadásokat és a konzultációkat. Kissé megkésve kaptam értesítést arról, hogy a Bp. V. ker. Sas utcában iratkozhatok be a következő szemeszterre, mihelyt befizettem a félévi- megemelt vizsgadíjat és leadom az indexemet. Félelemmel teli értetlenkedéssel jelentkeztem a tanulmányi előadónál a pénzzel. Amikor az indexemet kérte, elmondtam az igazat. - Sajnos, én az indexemet utoljára egy kartondobozban láttam, az egyik beszámolóm alkalmával. Hosszas keresgélés és telefonálás után közölte velem, hogy valószínű a pécsi tanulmányi osztályon maradt. A tandíjat, szabályosan befizettem a pénztárban, és megkaptam a félévi tematikát. Megkönnyebbülve láttam, hogy Agárdi már nem fog ,,oktatni". Az első órák azzal teltek, hogy keresték rajtam az indexemet, merthogy ,,még nem adta le". Ekkor már nagyon szerettem volna látni a saját szememmel, és egy alkalommal leültem a tanulmányi előadó irodájában és közöltem vele: - Innen addig nem mozdulok, míg meg nem keresed! Természetesen, amikor becsengettek a következő órára, felálltam és bementem az előadóba az előadást meghallgatni. Semmiről nem akartam lemaradni! Otthon, férjemnek kifakadtam. - Itt a bizonyíték, hogy nem az anyuék és nem is a gyerekeim nehezítik meg a továbbtanulásomat, hanem az a sok negatív megkülönböztetés, herce-hurca - ami, most pl. az indexem körül kialakult! Tett valamilyen elhárító megjegyzést, de nem hagytam annyiban! - Nem én tehetek róla, hogy mindig velem történik meg ez a sok rossz! Legyél egészen biztos abban, hogy nem vagyok annyira hülye, hogy direkt megkérem őket arra, hogy bántsanak! Igen is követeltem, még ülősztrájkoltam is, hogy vegyék elő az indexemet, mert látni akarom! - Hát, ez az, örökké cirkuszolsz és akkor csodálkozol, hogy mindenhonnan kiutálnak! - Tudod, mit? Jogom van az indexemhez! Járj utána te magad! Mint minisztériumi főtanácsosnak, talán nagyobb súlya van a szavadnak! Te taníttatsz! A te nevedre könyvelték el a számlákat! Menj oda és közöld velük: látni akarod a tanulmányi eredményeimet! Az ülősztrájkommal, vagy férjem közbenjárásával(?) elértem, hogy az előadó leutazott Pécsre és az indexem a legközelebbi félévi beszámolóm előtt már kézbe vehettem. Míg kitöltöttem ,,A tantárgy és az előadó neve" című rubrikákat, gyorsan előre lapoztam, hogy megnézzem a jegyeimet. Boldogan láttam, hogy a ,,Tanulmányi átlageredménye: jó (3,85). Tanulmányi és vizsgakövetelményeinek eleget tett. Pécs, 1997. június 30." És ott volt rajta az egyetem pecsétje is! Az azonban megdöbbentett, hogy sem a kultúraközvetítés története (Agárdi), sem a kultúraközvetítés elmélete (Bauer) szigorlatom nem volt beírva! Sőt! Az említett szociológia mellé, amiből csak írásos dolgozat formájában kellett kollokválni, Székely György(!) lett beírva, mint szigorlatoztató! Akkor, közvetlen a vizsga előtt, bizony remegett a kezem, miközben töltögettem a rubrikákat és el is tévesztettem. Azért sem volt alkalmam tisztázni a dolgokat, mert ott állt mellettem az egyik évfolyamtársam a kartondobozzal. Örültem, hogy egyáltalán meglett az indexem! Arról nem is beszélve, hogy tele voltam vizsgadrukkal és szorongással. Rettegtem az újabb megpróbáltatásoktól! Egyébként is teljesen kimerültem attól a lelki terrortól, ami családon belül is ért. Anya betegségét kihasználva, mindent elkövetett mindenki, hogy belássam: nem vagyok képes ilyen körülmények között továbbtanulni! Azt, meg én nem győztem bizonygatni, hogy erről szó nincsen! Olyan könnyedén vettem a vizsgákat, hiszen kész ,,dolgozataim" voltak a szekrényben, az adott témákból! Akkor, már évtizedek óta foglalkoztatott a kultúra - ezen belül az oktatás, a felnőttképzés - helyzete Magyarországon és a körülöttünk lévő országokban. A ,,hármas T"-ről sem ott hallottam és olvastam először, de még csak nem is Pozsgay Imrétől! Gépírónői korszakomban is sokat láttam és hallottam!!! Máskülönben: végig együtt tanultam férjemmel! Ahhoz, hogy segíteni tudjak neki, mindig át kellett futnom, azokat az anyagokat, melyekből készült. A kis ,,Erika"- írógépen én gépeltem le azt, amit ő előtte kézzel megírt. Sokszor, még értelmezni sem lehetett azokat a szövegeket, melyekből ,,tanulnia" kellett! (Mindent átírtak a kommunista demagógiával.) Szegény, most, hogy visszagondolok arra a húsz évre, ami neki folyamatos, munka melletti iskolába járással és vizsgázásokkal telt, megértem miért mondta a huszonötödik házassági évfordulónkon: - Tönkretetted az életemet! Hiszen, én voltam az, aki örökké tovább akart tanulni! Olyankor, amikor elutasítottak, mindig beiskolázták férjemet valamilyen tanfolyamra, ,,Marxista-Lenin Egyetem"-re, KISZ- szakszervezeti vezetőképzőbe... Vagy behívták, mint tartalékost, katonának! Ezzel a drasztikus beleavatkozással a magánéletünkbe, elérték, hogy újra és újra visszakozzak. Csakhogy férjem olyan nagyon komolyan vette, amit belésulykoltak, hogy teljesen kimosták a fejéből a magánélet igényét. Eszébe sem jutott(?), hogy nem én és a három gyerek tehetünk arról, hogy neki ilyen kispanolt életet kellett élnie! Ilyen körülmények között, aztán, hogy meg tudjon a társadalmi elvárásoknak felelni, nekem minden elképzelésemet - mint magánembernek - fel kellett adnom. Csakhogy, erre való hivatkozással közösítettek ki mindenhonnan! Ez az, amitől úgy éreztem magam, mint modernnek nevezett korunk Kőmíves Kelemennéje! * 1998-ban elkészültem a szakdolgozatommal, amit határidőre le is adtam. ,,Megvédeni", azonban nem tudtam, mert a JPTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet az abszolutóriumot ,,nyelvvizsga hiányában" nem állíthatta ki. Hiába kérvényeztem... Hiába írtam az egyetemnek, az Oktatási Minisztériumnak... Visszatérve az 1997. évre, a harmadik évfolyamon sok új tantárgyunk volt, amelyek oktatóit élvezettel hallgattam az előadások során. Ezek közé tartozott a szervezés és vezetés, a művészetekkel való személyiség- és közösségfejlesztés, a település- és közösségfejlesztés, az animáció módszertana, a művelődési szféra jogi szabályozása és a művelődés-gazdaságtan. Azt hiszem én voltam a leglelkesebb főiskolai hallgató azon az évfolyamon! Miért gondolom így? Talán abból a különbségből jutottam erre a következtetésre, ahogyan ,,viselkedtünk" az előadásokon. Míg évfolyamtársaim éppen beugrottak egy-egy előadásra, addig én erre készültem egész hónapban, minden egyes konzultáció előtt. Ők: dolgoztak valamilyen kulturális- vagy oktatási intézményben. Én, viszont otthon ,,dolgoztam" és keserves tapasztalatokat szereztem minden nap abból, hogy még nagyon-nagyon messze van a magyarság a ,,permanens" tanulástól, valamint a ,,kognitív társadalom" megvalósulásától. Hallgatótársaimnak volt ,,kenyérkereső" munkahelyük, ami meghatározta a fontossági sorrendet. Ők: munkahelyi munkájukból éltek és a mindennapi munkahelyi feladataikkal voltak elfoglalva. Amiért a munkájuk diplomafüggővé vált, kénytelenek voltak elfogadni azt a tényt, hogy tovább kell tanulniuk. A költségeket is átvállalta a munkahely. Az én tandíjamat, viszont férjem ,,vállalta" fel, addig, míg az érdeke úgy kívánta. Iszonyú lelkiismeret-furdalások közepette fizettem be minden alkalommal a tandíjat, mert közben, gyermekeimnek azt kellett mondani, hogy nincs pénzünk az idegen nyelvi képzéshez szükséges tandíjra! Mert, nehogy megtévesszen bárkit is az a média-,,információ", miszerint azért beszélnek olyan kevesen idegen nyelveket Magyarországon, mert nem szívesen tanulunk! Igen is: szívesen tanultunk volna már évtizedekkel korábban, ha lehetett volna! 1990 előtt az idegen nyelvi képzést az egyetemeken úgy szervezték meg, hogy csakis az illető nyelvi szakon lehetett tanulni úgynevezett nyugati nyelveket! Az egyéb szakok hallgatóinak is kellett egy idegen nyelvből vizsgázni, de az leginkább orosz volt, ugyanis ez a nyelvi képzés volt a legkönnyebben elérhető - ingyen és ,,bérmentve"! És még 1996 után is - amikor a szociál-liberális kormány kötelezővé tette az idegen nyelvi képzés megszervezését, mert nyelvvizsgafüggővé tette az államvizsgát - csakis tandíj ellenében lehetett a nyelvi képzést igénybe venni! A színvonaluk, viszont fordított arányban állt a tandíj összegével. Az olyan volt, amilyen az általános iskolákban: a tanárok csak egy-két leckével jártak a diákok előtt. És, ez nem az ő hibájuk volt, hanem természetes velejárója annak a nyugat-ellenes kultusznak, ami jellemezte a szocialistának nevezett társadalom évtizedeit! Ezért sem éreztem tisztességesnek, hogy pont ők tették nyelvvizsga-függővé a diploma-védést! Ez, rám nézve: nemcsak tisztességtelen, de egyenesen tragikus volt! Én, ugyanis azért lettem főiskolai hallgató, mert szükségem volt a diplomára, amellyel munkát vállalhattam volna! Az után az 1997. június 21-i szigorlat után, talán - mert nem láthattam az indexemet - olyan érzéssel kezdtem a tanévet, mintha lopni mentem volna az órákra! (Hiába voltam tudatában, hogy a tandíjat hiánytalanul én is befizettem!) Annyira bántott a dolog, hogy egy alkalommal, illusztris társaságban elpanaszoltam az engem ért sérelmet. Kifakadásomat döbbent csönd követte, majd nem sokkal később találtam egy könyvet a postaládánkban. A könyv, KÓSA CSABA: ALHATTÁL-E KISFIAM? című műve volt. Ebben, Mansfeld Péter, az 1956-os szabadságharcos bebörtönzésének és kivégzésének körülményeit írta meg a szerző. Részben, testvére: Mansfeld László kéziratos visszaemlékezése, részben a korabeli dokumentumok alapján. Akkor, nem volt időm sorról-sorra elolvasni a történetet, mert olyan magánéleti problémák alatt roskadoztam (anya- apa betegségei, ápolásuk, haldoklásuk, majd a temetés- a ,,hagyatéki" ügyek intézése, a származási múltam utáni hiábavaló kutakodás). Évekkel később, amikor felmerült, hogy szobrot szeretnének készíteni Mansfeld Péterről, így adózva emlékének, vettem újra a kezembe a könyvet és olvastam el részletesen a történetet . A negyvenegyedik oldalon a következőt olvastam meglepve: ,,Egy másik osztálytárs, Bóna Rezső szintén írt egy novellát. Nem novellának szánta, igaz. A Gyorskocsi utcai börtönben íratták vele ezerkilenszázötvennyolcban, vizsgálati fogságban." ,,...Egy pesti srác a forradalomban. Dokumentum elbeszélés, Mansfeld Péter ötvenhatos portréjával." Már attól, hogy a saját családi nevemet láttam leírva úgy, hogy az egy 1956-os szabadságharcos volt, a torkomban éreztem a szívdobogásomat. Akkor, amikor az ötvenegyedik oldalra érve olvasom: ,,... az osztálytársam volt, Agárd"y" Péter is, aki a Rádiónál lett nagy ember..." elsötétült előttem a világ. Hát ezért kell nekem is bűnhődnöm? Lehet, hogy rokonom volt Rezső, akit Rudinak becéztek? Emlékeimben megjelent a kunszentmiklósi református templom. Amint jövünk ki a templomból, és nagyapát kérdezgetik, hogy "melyiké ez a szép, fekete szemű kislány"? Suttogóra fogják a hangjukat, de én nagyon figyeltem és csodálkozva hallom: - ,,...a Rudié..." Hallani vélem a saját hangomat, amint suttogva, inkább csak magamnak mondom: ,,az én apukámat Gábornak szólítja a nagymama..." Ezek az emlékek úgy törnek a felszínre, mintha nem is én éltem volna át, hanem egy öt éves kislány... Ma már tudom, hogy nem véletlenül, hiszen én voltam öt éves akkor, tehát nem lehet véletlen a sejtelem. Lehet, hogy mégis igaz: ...Rudi volt az édesapám, és ...Rezső a testvérem? Lehet, hogy apja után becézték ,,Rudi"-nak? Lehet, hogy ezért mondta a testvéremnek hitt nőszemély, amikor nagybetegen feküdt az édesanyja, hogy: - ,,Bűnhődniük kell! Ne menj át ápolni őket, mert velük bűnhődsz te is!" Lehet, hogy... Lehet, hogy... Ebbe bele lehet őrülni! Biztosat szeretnék tudni végre! Hogyan? Még mindig nincs önálló jövedelmem. Nyugdíjba majd csak évekkel később mehetek... Arra nem is merek gondolni, hogy bárkit beavatok, azzal hogy segítséget kérek... Bp. 1999. október. A részletről a másolatot 2005. február 4-én készítettem: Matriota Milona

1 komment , kategória: Általános

Címkék: szociokulturális, beleavatkozással, visszaemlékezése, megvalósulásától, kordokumentumnak, kultuszminiszter, megkülönböztetés, agyonmagyarkodva, felülvizsgálatra, vizsgaközpontban, értetlenkedéssel, vizsgaközpontját, tisztességesnek, tudományegyetem, szívdobogásomat, szabadságharcos, legalattomosabb, kultúrtörténeti, évfolyamtársaim, következtetésre, tisztességtelen, kunszentmiklósi, minisztériumnak, ülősztrájkoltam, szigorlatoztató, vizsgabizottság, abszolutóriumot, ülősztrájkommal, megkönnyebbülve, foglalkoztatott, közbenjárásával, tapasztalatokat, bebörtönzésének, másodpéldányát, diplomafüggővé, magyarországon, tanulmányi előadóval, vizsgán tudtam, megjelölt témakörben, legutóbbi előadás, maga korában, floppyra másolt, kinyomtatott másodpéldányát, eredeti példányt, jelzett határidő, határidő lejártára, tandíj számított, előadáson elhangzottakat, előadások közti, állandósult lelki, három tantárgy, elhallgatásos HAZUGSÁGOK, Hidy Péter, Hidy Péterről, Agárdi Péter, Feszty Körképről, Budai Művelődési Központba, Szokoly Mária, Agárdi Péternek, Bauer Béla, Pozsgay Imre, Aczél György, Ránéztem Bauerra, JPTE FEEFI-nek, Székely György, Buda Béla, Koltai Dénes, Felnőtt Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetet, Janus Pannonius Tudományegyetem Belvárosi Felnőttképzési Intézet Konzultációs, Budai Tanítóképző Főiskolán, Pozsgay Imrétől, Marxista-Lenin Egyetem”, Kőmíves Kelemennéje, JPTE Felnőttképzési, Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet, Oktatási Minisztériumnak…, KÓSA CSABA, ALHATTÁL-E KISFIAM, Mansfeld Péter, Mansfeld László, Mansfeld Péterről, Bóna Rezső, Matriota Milona,

Dorkateo

(#1) 2008-01-21 00:17:52

Kedves BMI!

Holnap vizsgázom az Agárdinál, magyar nemzeti kultúrából, XX.század.
Egyszer rákérdeztem tőle, mit gondol a mai politikáról, és a korábban valóban csendes, halk szavú Tanárúr, elkezdett izgatottan, parázsló szemmel szidni: Sólyom Lászlót, tüntetőket, jobboldalt. Nekem gyakran nagyon elfogultnak tűnik a mai baloldal iránt. De hát a FEEK dékánja, Koltai Dénes sem a jobboldaliságáról vagy centralizmusáról híres.
Reméljük, azért túlélhető ez az oktatás...

Új komment

Név:
E-mail cím:	( csak a blog tulajdonosa látja )
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]